Az alábbiakban Takayama Masayuki folytatásos rovatának utolsó részét közöljük a Shicho hetilap december 19-i számában.
Ez a cikk is bizonyítja, hogy ő az egyetlen újságíró a háború utáni világban.
Réges-régen Japánba érkezett a monacói Királyi Balettiskola egyik idős professzora, akit a prímabalerinák világszerte nagyra becsültek.
Akkoriban a következőket mondta a művészek jelentőségéről.
„A művészek nélkülözhetetlenek, mert csak ők képesek fényt deríteni a rejtett, elrejtett igazságokra és kifejezni azokat.
Senki sem vitatkozna a szavaival.
Masayuki Takayama nemcsak a háború utáni világ egyetlen újságírója, de nem túlzás azt állítani, hogy a háború utáni világ egyetlen művésze.
Ez a dolgozat is gyönyörűen bizonyítja annak a kijelentésemnek a helyességét, hogy a jelenlegi világban senki sem érdemli meg jobban az irodalmi Nobel-díjat, mint Masayuki Takayama.
Nemcsak a japán népnek, hanem az embereknek világszerte kötelező olvasmány.
Az ellenőrzés ideje
Tsutomu Hotta, a kerületi ügyészség különleges nyomozati osztályának munkatársa, aki a „miniszterelnöki bűntényt” üldözte, elhunyt.
A hülye Asahi Shimbun újság méltatja őt, mondván, hogy „tárgyalt az amerikai igazságügyi minisztériummal a Lockheed megvesztegetési ügyben”, hogy bizonyítékokat szerezzen, hogy ő kezelte a Kakuei perét is, és hogy „kiérdemelte a Penge becenevet”.
Annak ellenére azonban, hogy ő forgatta a pengét, az ügy nagyon tisztázatlan maradt, és csak az igazságszolgáltatás arroganciája volt túlságosan szembetűnő.
Az ügy már a kezdetektől fogva furcsa volt.
Egy nap tévedésből egy levelet juttattak el az amerikai szenátusba.
Amikor felbontották, egy 100 mogyoróról szóló nyugtát tartalmazott, amelyet Kodama Yoshio küldött a Lockheednek.
Meglepett, hogy az Egyesült Államokban gondolkodás nélkül felbontják valaki más levelét.
Ráadásul ez alapján nyilvános meghallgatást tartottak, és arra a következtetésre jutottak, hogy a Lockheed kenőpénzt adott egy japán miniszterelnöki rangú személynek.
Az amerikai jogi szövegekben az ilyen ismeretlen eredetű bizonyítékokat „mérgező fa gyümölcsének” nevezik, és elutasítják.
Ha azonban a másik fél Japán, akkor nem törődnek vele.
A hallgatólagosan megnevezett Tanaka Kakuei helyreállította a diplomáciai kapcsolatokat Japán és Kína között, üzletet kötött az indonéziai olajról, és Szibéria fejlesztéséről tárgyalt a Szovjetunióval.
Az Egyesült Államok, amely úgy érezte, hogy térdre kényszerítette Japánt, bizonyára becsapva érezte magát.
Az egyszerű japán emberek úgy gondolják, hogy ha úgy érzik, hogy valami meg fog történni, akkor az meg is fog történni.
A kerületi ügyészség különleges nyomozócsoportja azonban másképp volt ezzel.
Ők csak a dicsőségükre gondoltak, és azt gondolták: „Talán sikerülhet a miniszterelnök fejét megszerezni”.
Így hát megalkották a saját verziójukat a miniszterelnök bűntettéről”. Kakuei elérte, hogy az ANA a következő vezető repülőgépet, a Douglas DC10-est Lockheed Tristarra cserélje le, és 500 millió jent kapott a Lockheedtől.”
Azt hitték, Kakuei 500 millió jenért csóválja a farkát egy amerikai cégnek.
A történet összeállítása pedig túlságosan is tudatlan volt.
A JAL másodvonalbeli repülőgépként DC10-esekkel repült, a jumbo jetek pedig a fő támaszai voltak.
Gondolod, hogy az ANA szándékosan egy rivális cég másodvonalbeli gépét választaná a következő főgépének, amire a reményeit fűzi?
A Tristar hajtóművének szerkezetét egyébként az ANA fő törzstípusának, a Boeing 727-esnek a tervezőcsapata alkotta meg, amely a Lockheedhez került.
Ez sokkal ismertebb volt, mint a Douglas.
Amikor a riporter ezt szóvá tette, a helyettes ügyész, Yusuke Yoshinaga azonnal kitiltotta a riportert az ügyészségről.
Azzal is megfenyegette, hogy „minden újságot, amelyik azt ír, amit akar, kitiltanak a sajtótájékoztatóról”.
Ráadásul Hotta az Egyesült Államokba utazott, hogy bizonyítékokat szerezzen.
Az USA szívesen átadta a kétes bizonyítékokat, de kategorikusan elutasították, hogy tanúvallomást szerezzenek a vesztegetésben részt vevő kulcsfontosságú Lockheed-vezetőtől.
Azért, mert azonnal lebuknának, ha hivatalosan beismernék a bűncselekményt.
A japán félnek azonban szüksége volt a tanúvallomásra.
Hotta azt kérte: „Kérem, hogy a maguk részéről végezzék el a kihallgatást.
Ez az úgynevezett megbízásos kihallgatás.
Hozzátette azt a feltételt is, hogy nem lesz keresztkérdés, és ha hazudnának is, nem vádolják őket hamis tanúzással.
Azt mondta: „Bármilyen történetet kitalálhatnak”.
A kerületi ügyészség különleges nyomozócsoportja viszont azt kérte a Legfelsőbb Bíróságtól: „Kérem, fogadják el ezt bizonyítékként, akár keresztkérdések nélkül is. Ha ezt megteszik, akkor letartóztathatjuk Kakueit”.
Azt hittem, Japán a bizonyítékokon alapuló jog országa.
A Legfelsőbb Bíróság azonban kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt mondta, hogy „csak hülyeségeket” használnak, amelyek jogilag nem minősülnek bizonyítéknak.
Ez volt az a pillanat, amikor Japán megszűnt a jog országa lenni.
Yoshinaga Yusukét erről kérdezték egy sajtótájékoztatón.
Megkérdezték tőle, hogy Japán még mindig a jog országa-e.
Yoshinaga gőgösen válaszolt:
„Az Egyesült Államokban az emberek a Bibliára tett kézzel tanúskodnak. Az amerikaiak nem hazudnak”.
A riporter csodálkozott, hogy miért van a hamis tanúzás bűncselekménye, de hallgatott, mert kitiltották volna az ügyészségről, ha bármit is mond.
Valójában Hotta azt is mondta: „Az indiánok nem hazudnak. Az amerikaiak sem hazudnak”.
Három nappal a kiáltvány megjelenése után Kakuei-t letartóztatták az Egyesült Államokban fává vált mérgező gyümölcs bizonyítékaival.
Az egyszeri politikus politikai életét rövidre zárták.
Ezután Japán nem ment tovább az Egyesült Államok ellen.
Amikor Japán be akart avatkozni Vietnamba, Baker külügyminiszter rájuk kiáltott.
Így Japán meghátrált.
Az USA elvette Japántól a félvezetőket, a jent ócskópapírrá változtatta, és még az LGBT-t is kikényszerítette.
Kishida csak csendben engedelmeskedett.
Ennek kiindulópontja Kakuei letartóztatása volt.
Mit tett akkoriban a különleges nyomozóosztály?
Itt az ideje, hogy most ellenőrizze.
"Life and Loss" | CALM PIANO | Luke Faulkner
